Csomagajánlatok

Csomagajánlatok

Oldjuk meg együtt!      

 

Az anyasághoz vezető út kinek könnyebb, kinek nehezebb…én az utóbbi csoporthoz tartoztam.

Emlékszem, 2015-ben alig vártam az esküvőt a férjemmel. Nem csak azért, mert azzal a férfival kötöm össze az életem, akit mindennél jobban szeretek, hanem azért is, mert végre belevágunk a babaprojektbe.

Azt gondoltam, hogy hamar várandós leszek. Testem minden rezdülését figyeltem, már a legkisebb szokatlan jelre azt hittem, hogy most végre sikerült, várandós vagyok.

Az első évben teljesen bezsongtam, tényleg minden hónapban azt hittem, hogy sikerült, óriási csapásként éltem meg amikor kiderült, hogy mégse.

A második évben el akartam válni, mert nyoma sem volt annak, hogy teherbe tudok esni, azt akartam, hogy a férjem keressen magának egy olyan nőt, aki tud gyereket szülni neki.

A tanulásba és a munkába vetettem bele magam azért, hogy ne omoljak össze teljesen, emellett kivizsgáltattuk magunkat, de semmit nem találtak, ami indokolná a gyermektelenséget.

 

Így elkezdtem kineziológiai oldásokra járni és foglalkozni önmagammal is komolyabban.

2018. januárjában a munka mellett elkezdtem kineziológusként is dolgozni és női jógát tartani.

2018. májusában pozitív lett a teszt, várandós lettem a nagyobb fiammal. Mondanom sem kell, hogy először el sem hittem, legalább 5 tesztet megcsináltam, hogy biztos jól látok-e.

A várandósság sem volt izgalmaktól mentes… volt hematómám, amnion szalag volt a baba mellett, és emellett gyászoltam apukámat.

Tudom milyen az, amikor nem jön a baba. Tudom, mennyire megviseli ez a kapcsolatot és azt is, hogy mennyire bele lehet menni ebbe a végtelennek tűnő spirálba. Azt is tudom, mennyire lehet félni akkor, amikor végre várandós lesz az ember.

Szívügyem az, hogy segítsek azoknak a nőknek, akik hasonló cipőben járnak, mint én, ezért megalkottam egy csomagot, ami kifejezetten nekik, nektek szól.

 

 

 

       Csomagajánlat

Mit kapsz tőlem a csomagban?

 

6 alkalommal találkozunk, egy találkozás 60 perces

1.

Coaching folyamattal segítek, hogy ráláss a téged akadályozó blokkokra, félelmekre

2.

Légzőgyakorlatokat, melyek segítik az elmélyülést, a kapcsolódást a testeddel

3.

Meditációs, vizualizációs gyakorlatokat és olyan megerősítő mondatokat, melyek a folyamat sikerességét és a célod elérését támogatják

 

Csomag ára: 90.000 Ft (15.000 Ft/ alkalom)


 

Fontos: a folyamat nem orvosi tevékenység, viszont kiegészítője lehet a már folyamatban lévő kezeléseknek. Ha egy évnél hosszabb ideje próbálkoztok, orvos felkeresése is javasolt!

 

Kapcsolat